Drávaszög és Szlavónia Kollégium

A 20. században a Horvátországban élő drávaszögi tömbmagyarság volt a magyar királyság állampolgára, majd a trianoni határmegvonás következtében a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban anyanyelvi jogaitól megfosztva élt. A második világháborút megelőzően szülőföldjük rövid időre újból az anyaországhoz tartozott, utána a horvát tagköztársaság részeként az avnoji Jugoszláviához került. A délszláv állam széthullását követően szerb irányítás alatt élt a lakossága, miután a Jugoszláv Néphadsereg megszállta. Hét esztendőt kellett várniuk a magyaroknak arra, hogy Horvátország állampolgáraiként ismét szabadok lehessenek.

A horvátországi magyarság legnépesebb része a Drávaszögben él. A szlavóniai magyarság a Dráva jobb partján négy Árpád-kori települést (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu, amely ma már Eszék szerves része) népesít be. Mintegy kétezer magyar az Adria parti városok lakója: legtöbbjük a második világháborút követő évtizedekben költözött a tengerpartra.

A magyar népesség drasztikus fogyatkozásának előidéző oka első-sorban a születések kis száma, a lakosság elöregedése (Horvát-országban az átlagéletkor 41,7 év, a horvátországi magyaroké 50,7 év), valamint az egyre erősödő asszimiláció. A horvátországi magyarság lélekszáma 1948-ban 51 399, a délszláv háború kirobbanásakor 22 355, 2001-ban 16 595, 2011-ben 14 048 fő, közülük a magyart 10 231-en vallották anyanyelvüknek. Drasztikus számok!