Bezúzott háborús napló

A HAZÁTLAN EMBER ÉS NEHÉZ HONFOGLALÁSA

Maga mögött egy világháborúval és egy tragikusan ku­darcba fulladt világforradalommal, két nehéz, állandó no­mádkodással eltöltött évtizeddel, féltucat, hazájává sehogy sem váló európai országgal – melyek között ott van az ígéret földjeként áhított Szovjetunió is –, nem utolsósorban pedig több sikertelen kísérlettel, hogy végre szellemi gyökeret eresszen valahol, valamilyen irodalomban, valamilyen nyel­ven, ha már az anyanyelv országa még irodalmi hazája sem lehet: sommásan meghatározva ez képezi Sinkó Ervin múlt­ját, amikor 1939 végén visszatér Jugoszláviába, s emigráns éveinek valóságos őrzőangyalával, a szellemi és anyagi lét- fenntartó szerepét pátosz nélküli heroizmussal viselő orvos feleséggel megtelepszik Szarajevóban.

Azaz csak úgy tesz, mint aki megtelepszik. Foglalkozás nélküli magyar íróként, forradalmi és krisztiánus múltú zsi­dóként, Moszkvát megjárt, poggyászában a jobb- és baloldal szempontjából egyaránt kompromittáló, veszélyesebbnél ve­szélyesebb kéziratokat őrző emigránsként valójában továbbra is otthontalan és veszélyeztetett idegen.

S a lényegi változás kilátásai csöppet sem rózsásak. Hisz hazára találhat-e egyáltalán – a szó mélyebb értelmében – az a korosodó ember, akinek egész addigi élete, nem keve­sebb mint negyven éve tulajdonképpen nem más, mint folya­matos, vég nélküli honkeresés – és a potenciális hazáknak ismételt, sorozatos elvesztése.

(...)

Részlet Bosnyák István utószavából

„73. X. 24. [...] A napokban a Tanszéken, L. információja: Anikóékat figyelmeztették a Forum-könyvosztályon, a zárolt Sinkó-könyveket nehogy bántsák véletlenül, az szigorúan zárolt anyag – a napokban megy a zúzdába... S ó, perfídia: ugyanezen Könyv­osztálynak a híradója (Könyvbarátok) átvesz egy magyarországi cikk-részletet a chilei könyvégetésekről... S nem gondolnak [eközben] a szörnyű koincidenciára [... ]

Itthon: a Napló mégis zúzdába került. Este 10-kor, egy bizott­ság előtt. Kellő »gyakorlat« híján: kezdetben vízszintesen vágott makarónik, majd a megrökönyödés: ezt még olvasni lehet! S mindjárt új technológia: függőlegesen. Biztos, ami biztos. E[rvin] Iszidorovics: első ízben metéltek bennünket szó szerint is ... ”

Ezzel – az Iszaak Bábeltől annak idején a sztálini Moszkvában kapott, oroszos „becenévre” való fanyar utalással – zárul a bezú­zott napló töredékes naplója.

A lezárulás azonban csak látszólagos, hisz az autográf napló­jegyzetek közt ma is megvan – „Újvidék, 1975 decemberében – 1976 januárjában” keltezéssel – egy vaskos, 33 oldalas, gépiratos perirat, amelyben a sajtó alá rendező a „Javaslat Sinkó Ervin: Nehéz honfoglalás c. »kézirata« egyes részleteinek kiadására” címet viselő, a három évvel azelőtti bezúzáshoz vezetett ideoló­giai inkriminációkat akkurátusán megismétlő szerkesztőségi förmedvényt szedi ízeire, természetesen: megint csak minden­nemű gyakorlati eredmény nélkül.

De ez már nem egy bezúzott, hanem egy megcsonkított háborús napló naplójegyzeteinek a lecsapódása... Azon naplójegyzeteké, amelyek nyilván ugyancsak érdekes adalékokat szolgáltatnának a kis magyar vajdasági cenzúra önigazgatásos története átfogó témakörének taglalásához, ám közzétételüket ezúttal mégiscsak más alkalomra kell halasztanunk.

(Részlet az előszóból)