Békegyakorlatok

Már akkor is egészen bizonytalan voltam ab­ban, hogy tulajdonképpen milyen film is lehet/lehetne ez. Nem magamról... Nem, de magamból. Amit ki tudtam hozni. Azt gyömöszöltem bele ebbe a filmbe...

Ez a film kicsit olyan lett, mint amilyen én is vagyok. Kicsit szétszórt, olykor a pátoszra, a patetikára is fogékony, no és persze csapongó. Felületes is olykor... Ha valamihez hasonlítani kellene, talán azt mondhatnám, hogy egészen, de tényleg teljesen olyan, mintha... Tudod – már elnézést a megszólításért és a bizalmaskodásért, de, tudod –, manapság most már ezekkel a di­gitális kis fényképezőgépekkel mindenki rög­zíthet mozgóképet is. És pont olyan ez a film, mintha valaki állandóan magánál hordta volna a kis fényképezőgépét, esetleg, amikor otthon felejtette, a mobiltelefonjával is rögzített hozzá részleteket... És minden komolyabb tervezgetés, forgatókönyv, dialógusok nélkül... Egyszerűen csak kitette a fényképezőgépet – mozgóképfel­vételre állítva – a villamos ablakába, amikor reg­gel munkába igyekezett, estefelé pedig munka­helyéről hazafelé zötykölődött... Vagy – a statikus képeket halmozva – csak beindította felvételt, és letette a nappali szobában az asztalra.