Az Úr órája

Nehéz dolga van a recenzensnek, mert elragadta­tás nélkül nem tud szólni az előtte fekvő prózagyűj­teményről. Azért ez a szokatlan megfogalmazás, mert az egybegyűjtött írások novellákat, mégpedig a szerző megfogalmazása szerint dokumentumno­vellákat, esszéket, tárcákat tartalmaz (miképpen például a Sztavroszi jegyzetekben a moholi csöpp­séggel kapcsolatos kis remekmű, avagy a Galamb a misén galambja, de a szerző műfordítóként is reme­kel, amikor ószláv nyelvből teszi át „ómagyarba” a Malaczkó–Procsi-ügyet). Tehát valamiféle „ve­gyesről” van szó? Igen, de milyen felségesről, mi­csoda hazai, házi ízekről! Hazait említettünk, mert a történetek, az „eszmefuttatások” mind rólunk szól­nak, s még akkor is rólunk beszél a szerző, amikor Arisztotelésszel beszélget valahol Görögországban a tenger felett...

Nehéz dolga van a recenzensnek, mert akár a kert- és ház-novellákban, akár a valóságalapú fiktív novellákban, vagy éppenséggel az esszékben merül el, lubickol bennük élvezettel. Ezen ugyan, ismer­ve a szerző eddigi munkáit, nem kéne csodálkozni, olvasóit eddig se gyötörte meg azzal a fajta „elő­adásmóddal”, amely szinte elönti, uralja jelenlegi prózánkat (szándékosan kerülöm a „modem” kife­jezést). Eme novellisztikus esszék vagy esszésített novellák szaporítani fogják az olvasók táborát, mert olvasni jó, olvasni igenis jó, ha olyan könyvet ve­szünk a kezünkbe, amelynek olvasásába, élvezetébe – igenis élvezetébe! – belefeledkezünk. Az Úr órája egy író és bizonyára sok-sok olvasó meghitt találko­zása lesz. És a kimondottan személyes hangja miatt – talán – kulcsot is ad eddigi munkáinak jobb meg­értéséhez.

NÉMETH István