Az imágó

„Brasnyó István nem ír szabályos novellát; „kisprózát” ír a novella fedőneve alatt. Olyan „kisprózát”, amelynek nehéz meghatározni műfaji jellemzőit. De érdemes szembenézni ezzel a nehézséggel. Az első szempontok e jellemzők leírásához a prózai anyag erős lirizáltsága nyújtja. Ám Brasnyó prózája semmiképpen sem „lírai”; a lirizáltság jegyeit a részletek kinagyítása, egy-egy jellemző mozdulat, jelenség, tárgy részletező leírása, megfigyelése mutatja meg és nem az érzés vagy hangulat (viszonylagos) közvetlen "elmondása", ami a szabályos „lírai próza” gyakorlata. Itt első helyen a tárgyak, a jelenségek (vagy azok részletei) állnak. Az emberből egy furcsa mozdulat, vagy egy testrész, a házból egy (rendszerint félhomályban) derengő szoba, az utcából valami titokzatos (és homályos) zug, az udvarból egy-egy megbúvásra alkalmas szöglet, a városból egy-egy csapszék vagy utcarészlet. Az egész helyett állnak ezek a részletek, és ezért túllépnek önmaguk határain. Ez a „határátlépés” egyúttal azt is jelzi, hogy valóságos funkciójukból kilépve egy „másik világ” szerves részévé válnak, a fikció részeivé. Ez a kimozdulás és átlendítés Brasnyó prózavilágát a fantázia és a fantasztikum köreibe helyezi át. Kisprózáinak hősei, furcsa és áttetsző alakjai úgy mozognak a fantasztikum köreiben, ahogyan Chagall szerelmesei repülnek fel a város felé.”