Áron szerelme

ELŐSZÓ

A novella, az elbeszélés és a nagyregény műfaját csaknem azonos intenzitással és hasonló eredménnyel művelő Sinkó Ervin életműrészletének árnyékában meghúzódó, bizonyos előnytelen kiadástörténeti körülmények folytán kényszerűen oda szoruló, jobbára ismeretlen epikus művek gyűjteményét tartja kezében az olvasó.

E kisregények évtizedeken át jórészt folyóirat- és hetilap­hasábokon szunnyadtak mindeddig, s az írójuk egyetlen ma­gyar nyelvű kisprózakötetébe besorolt három kisregény is – az Aegidius útra kelése, az Elemér főhadnagy és az Áron szerelme – negyed századdal ezelőtt látott napvilágot utoljára. S bár a szakkritika nem hanyagolta el ezt a sinkói műfajt sem, a szélesebb irodalmi közvéleménnyel való közvetlen érint­kezés hiánya megtette a magáét.

Nemcsak a két nagyregény – az Optimisták és a Tizennégy nap – , írónk novella- és elbeszéléstermése is „ránőtt” ily mó­don a kisregény-opusra, amiért egyféleképp nagyon is érthe­tő, hogy e művek önértékének tudata, sőt részben még puszta meglétüké sem épült be szervesen a korszerű magyar irodalmi köztudatba. Ellentétben a két nagyregénnyel, melynek érté­kelő kritikai számbavétele nélkül ma már aligha képzelhető el a magyar regény egyetlen igényesebb e századi története sem, és szemben Sinkó Ervin novella- és elbeszéléstermésével, amely méltán érdemelte ki képviseletét a XX. századi magyar elbeszélők legutóbbi antológiájában is.

(...)

E kisregényeknek természetesen nem (csak) abban van a jelentőségük a sinkói életmű egészében, hogy fontos, sőt ta­lán nélkülözhetetlen előmunkálatai is voltak a két későbbi nagyregénynek; önértékük mindenekelőtt saját műfajuk, a kis­regény ismérvrendszerében mérendő és mérhető fel.

Mert gyűjteményünk alkotásai – még a viszonylag legterje­delmesebb, formális értelemben „kicsi”-nek semmiképp sem mondható Egy történet... és az Áron szerelme is – szembe­ötlően különböznek mind az Optimistáktól, mind a Tizennégy naptól. Nem pusztán a terjedelmükkel, természetesen, hanem mindenekelőtt azzal, hogy bennük még a jellegzetesen sinkói nagyregény-tematika is lényegesen más műfaji látószögből kap megvilágítást.

Hisz történelmi a tematikája, például, az Aegidius útra ke­lésének is, és korunk forradalmi és ellenforradalmi mozgal­maival foglalkozik Az áruló meg az Áron szerelme is – akár­csak a szóban forgó két nagyepikus mű – , s mégis, a kisregé­nyek cselekményszíntereivel átfogott történelmi és mozgalmi valóságelemek merőben más alkotói eljárással válnak regény­valósággá. Bennük ugyanis nem az adott társadalmi/történel­mi valóságrészletek viszonylagos teljességét látjuk viszont epikus életre keltve, „megelevenítve” , a tárgyi-dologi, termé­szeti, civilizatorikus, topográfiai és egyéb valóságelemek viszonylag szintén teljes összképével egyetemben, hanem elsősorban az egyes ember szubjektivitásának kisebb-nagyobb mértékben feltáruló teljességét, s annak dinamikus viszonyát a más emberi egyedek megint csak viszonylag teljes benső mikrokozmoszához.

(...)

Részlet Bosnyák István Előszavából