Árnyék a Tiszán

Első ​verseivel még a két világháború között jelentkezett, majd elbeszélései jelentek meg időnként lapokban és folyóiratunkban, mígnem 1962-ben Gyeplő és zabla címen közreadta első novelláskönyvét. Most pedig első regényével lép az olvasó elé.
Amint novelláiban, ebben az első regényében is mai életünk felé fordul, de ezúttal nem annyira a cselekmény, a külső történések érdeklik, inkább hőseinek – mindenekelőtt főhősének, Dénesnek – belső, úgynevezett érzelmi-lelki világa. Jelzi ezt a szándékát már a regény indításában is, amikor az ifjú főhős apja holtteste mellett virrasztva idézi vissza gyermekkorának néhány fontosabb epizódját igen érdekes már-már bizarr asszociációk révén. Ugyanehhez az alaphelyzethez tér aztán vissza a regény befejezésével is, amivel mintegy érzelmi-hangulati keretbe foglalja mindazt, amit közben elmondott, ami közben, néhány év leforgása alatt történt. Ilyen asszociációs módszerrel mutatja be aztán a fiatalember egész korábbi életének, gyermekkorának minden fontosabb mozzanatát, miközben a virrasztás és temetés után lassan tovább folyik előttünk az ifjú élete: munkája, barátságai, balesete, szerelme, házassága, kezdeti boldogsága, majd fokozatos magára maradása, vagyis „visszatérése” a regény kezdetén megrajzolt alaphelyzethez, de most már egy más szinten, sok-sok keserű tapasztalat birtokában.
Kolozsi Tibor jelen regényének legfőbb erénye, hogy ez az asszociációs módszer, a gazdag és részletező lélekrajz nem lassítja le a cselekmény menetét, hanem nagyszerűen illeszkedik abba, s ezáltal sikerült művét igen olvasmányossá tennie.