Akikért nem szólt harang

A ​második világháború befejezésekor a világégésből megmenekedett délvidéki magyarok megindító sorstragédiája ez a kötet, mely arról ad számot, mit követtek el Tito partizánjai Bácskában.
Pontos adataink ma sincsenek, de negyvenezer ártatlan, kisebbségi sorba szorult magyar ellen indított népirtó hadjárat volt ez, akiket tömegsírba temettek, hogy személyeiket ne ismerje meg a világ. Embervadászat folyt Délvidéken a magyarság falvai ellen, és törvénytelenül végeztek ki sokakat bosszúból a győztesek.
Az írót, aki a frontról megmenekülve hazaigyekszik Temerinbe, a szülőkhöz, a szülőfaluban megrendíti édesanyja, aki azzal fogadja: hová rejtselek, hiszen már kerestek. Meg sem melegedhet a házi tűzhely mellett, menekülnie kell az életért. A rendszertelenül járó vonatok egyikére följutva, ismerős katona – félig szerb, félig magyar – bújtatja, egyengeti menekülési útját, mert ez a vonat őt is a halálba vinné. Ő szállítja le az egyik állomáson – közel a magyar határhoz –, és még azt is mondja, merre tartson, hogyan menekülhet. És az író még azon az éjszakán, az egyik tanyáról, ahol sötétedésig meghúzódhatott, elindul az ismeretlenbe.
Évek telnek, amíg a befogadó itthoni faluból elindulhat, hogy majd elmondja az irgalmatlan rémségeket, melyek otthon megtörténtek. Természetesen hosszú esztendőkig kellett várakozni, hogy megjelenhessen a legszomorúbb történelmi lapokat tartalmazó írás, mert sokáig meg sem kísérelhette, hogy kinyomtassák.