Ahol a part szakad

„Meglásd, ha nagyon akarod, elűzött híveidért ismét megkondulnak azok a kitépett nyelvű harangok, de csak ha nagyon akarod” – olvashatjuk Cs. Simon István legújabb, Ahol a part szakad című verseskötetének egyik érzékletes darabjában (Ha nagyon akarod). És mivel e gyökereit jelentő, de a történelem embertelensége folytán gyászolni kényszerült világ újraélesztését a költő valóban „nagyon akarja”, mélyről fakadó életre hívási kísérlete nem marad meddő, kitépett nyelvű harangjainak hangját gyakranvalóban halljuk. Vádlón, panaszszóként hangzón, orvoslásért kiáltón. Akkor is, ha „nem akarjuk nagyon”, vagy éppenséggel menekülnénk eme elsüllyedt, sőt továbbra is süllyedőben lévő világ elől, ha közönybe zárkózva nem tudomást venni szeretnénk inkább pusztulásáról – arról, ami a magunk pusztulása is egyben. Bármennyire híjával legyünk is annak az öngyötrő vissza- és szembenézésnek, ami alapvető jellemzője Cs. Simon István mélyen tájhoz-sorshoz kötődő költészetének. Öltsön formát akár röpke, akaratlan­nak tetsző „vers-sóhajokban” (idézzék bár ezek a gazdátlan fákról hulló túlérett almák puffanásait vagy az aracsi templomrom köveit), akár pedig jelenlegi szorongatott helyzetünket közvetlenebbül érzékeltető, valóságos vagy képzelt barátokhoz, „haverokhoz" íródott terjedelmesebb levélversekben. Olyanokban, amelyek az „egykor volt” tetem­re hívó siratásán túl, a maguk eszközeivel a „még menthetőt” is tudatosítják, alkalmasint (mert jó lenne ilyet is hinni) a feltartóztatás jegyében késztetve mindannyiunkat „nagyon akarni”.

Az Ahol a part szakad című kötet a Híd-díjas szerző mély megéltségről tanúskodó állomását jelenti költői pályájának.

VARGA Zoltán